:)

11 perc

"Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott.
Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt, mi lesz ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát. És azt gondolta: "Csapdát állítok neki.Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta barátnőinek, akik azt mondták: "Neked aztán mindened megvan."
De szép lassan különös átalakuláson ment át:most, hogy övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult.
A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját. Egyik nap elpusztult a madár.
A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra,a mikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annk idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.
A madár nálkül az ő élete is elvesztett értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.
"Miért jöttél?"- kérdezte a halált.
"Hogy újra együtt repülhess a madaraddal"- felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám volna szükséged, hogy újra találkozhass vele."

Ébren is csak álmodni

"Előfordult már veled, hogy nem volt kedved elaludni, álmokba merülni, mégis reggelig ébren is csak álmodni tudtál? És aztán mégis felkelt a nap, minden csendes.
Még senki nem vette észre, hogy új nap kezdődött; Hogy lehet ezt elviselni egyedül? Olyan gyönyörű, ahogyan az éjszaka átengedi a világot a fénynek, és mégis csak sírni tudnék.
Mindent csak elveszíteni tudtam, még azt is, ami sosem volt az enyém. Sose lesz. Ő mondta..
És.. ezen a reggelen is elveszett egy tegnap.. Minden nap.. Hogyan tudnám várni a holnapot? Ha ez a pár év is ilyen hosszú volt, amióta élek, mire tudnék még várni?
Olyan könnyű volt.. Ő nem ígért semmit, mert nem tehette. Mégis elég volt egy pillantás, hogy elhiggyem, Ő sem akar elveszíteni.. És akkor már nem kellett megígérnem semmit, mert ettől a pillanattól kezdve nem számított senki más.
És boldog voltam, ha egyáltalán adhattam valamit.. És már attól is a fellegekben jártam, ha nem csak gondolhattam rá, hanem a közelében is lehettem. Pedig.. ez volt a legtöbb..
És mégis.. önző vagyok. Üvölteni tudnék, hogy szükségem van rá..
El tudod képzelni, milyen érzés nap mint nap arra ébredni, hogy még mindig magányos vagy? És ha ez soha nem is volt másképp? Azt hittem, hogy hozzászoktam már..
De.. ha csak ránézhettem, el tudtam képzelni, hogy mindezt a rosszat örökre el tudom felejteni. Hogy van valaki, akinek vigyázhatom az álmát, és vele együtt örülhetünk annak, hogy élünk..
Akinek foghatom a kezét, megsimogathatom az arcát.. Akit átölelhetek, akivel nézhetem a naplementét, és akivel minden pillanat csak gyönyörű lehet..
De lassan közeledik a hajnal.. Lehet, hogy gyönyörű lesz, de úgy sem látnék belőle semmit a könnyeimtől.. Ő még biztos alszik.. Neki van kiről álmodnia.."

Állandó vágyakozás

"Vannak dolgok, amiket hiába áhítunk mindennél jobban, sosem lehet a sajátunk. Ott van az orrunk előtt, csak a kezünket kellene kinyújtanunk, hogy elérjük, de ezt az egyetlen mozdulatot mégsem tesszük meg. Talán félünk attól, hogy a magunkénak tudjuk. Talán félünk, hogy az elérhetetlensége miatt annyira kábító, vonzó varázs szétfoszlik abban a pillanatban, ahogyan hozzájutunk.

Ettől az állandó vágyakozástól, és a tudattól, hogy sosem birtokolhatjuk, iszonyú nehéz lesz a szívünk. A levegő csak ritkán jut be a tüdőnkbe: akkor, amikor egy-egy mély sóhajjal szétfeszítjük azt a mellkasunkban levő nyomást, amit a szívünkön csücsülő elefántnyi súly okoz. Nehéz, nagyon nehéz ez a folyamatos vágyakozás. Tudva azt, hogy hiábavaló, a súly csak még több és több lesz, és a napok múlásával egyre nehezebb elviselni. Beleöregszünk a viselésébe. Lassú és megfáradt lesz minden mozdulatunk. A hangunk reszelőssé válik, megkopik a fény a szemünkben, és nehezünkre esik mosolyra kényszeríteni az ajkainkat.

Talán nem is létezik orvosság. A tavaszi, boldog madárdal, a nyári rét tarka virágos illata, az őszi éjszaka kristályos égboltja, a hűvös hótakaró éteri csillogása mind-mind csak pillanatnyi megkönnyebbülést hoznak. Hogy magunkhoz ölelhessük azt, ami után sóvárgunk, soha nem pótolhatjuk semmi mással.

Csak a színjátszó remény marad, hogy majd egyszer, valamikor, talán nem lesz olyan fontos nekünk. Hogy talán majd egyszer, valamikor, képesek leszünk lemondani róla - egyszer s mindenkorra, véglegesen.

De addig - addig minden marad a régiben. Marad a csillapíthatatlan fájdalom, tovább cipeljük a súlyt, és tovább vágyakozunk, kielégíthetetlenül és megmásíthatatlanul

Vavyan Fable - Mennyből a csontváz

---

Tévedhetetlenül tudta, mi történik vele. Szálldosóan szerelmes. Amennyiben ez a gyűjtőneve az érzékeit tűzbe borító, testét-lelkét borzongató, képzeletét dúló-kápráztató, istenektől eredő, mesejó elvarázsoltságnak. Azt is bizonyosan tudta, hogy ez csak a kezdet. Most még csupán szerelmes, az érzékeivel. Hamarosan mindenestől beleszeret a pasasba, tulajdonságról tulajdonságra. Ez a megismerés lesz a vérbeli nagy kaland. Érezte, megtalál benne minden kedvére valót, amit régóta keresett-hiányolt kapcsolataiban. Légiónyi jel vallott arra, hogy ez a példány az ő másik fele, lényének férfias kiegészítője, általa lesz teljesen nő, s az élete gömbölyű. Mellette sokat nevethet, lehet komoly, játékos, szabad, és megbízhat benne; ez a férfi figyel rá, sosem próbálná őt megmásítani, társalgásuk valódi párbeszéd. Úgy tetszett, e rendkívüliség-érzet csodaszerűen kölcsönös. Halleluja!

:(

Gondolsz-e majd rám                                
Nem lehet még itt a búcsúzás,
Csak te voltál nekem,senki más.
Elvitted álmomat,még látom arcodat,
Mindíg kisért egy fájó gondolat:
Gondolsz-e majd rám,ha elmúlt az éjjel,
Minden álmunkat a hajnal tép széjjel.
Hazudd,hogy fáj,hogy most is fáj a
búcsúzás,
S hogy nem szerettél így még senki mást!


Gondolsz-e majd rám,ha más csókját
kéred,
S nem ölel már át két karom téged?
Hazudd,hogy vársz,örökké vársz,
csak engem vársz,
S hogy nem szerettél így még senki mást!

Hazudd,hogy fáj,hogy most is fáj a
búcsúzás,
S hogy nem szerettél így még senki mást!


S hogy nem szerettél így még senki mást!

FAIRY

  

Létezik egy világ, ahol minden lehet,
Ha engeded egy kis tündér oda elvezet.

Engedd, hogy kézen fogjon és repítsen oda.
Hol mindig várni fog rád valami új csoda.
A képzelet szárnyán gyere és tarts velem,
Hagyd, hogy ez a varázs
lágyan megérintsen!

Tárd ki hát szívedet, vedd fel a mosolyod,
Akkor az egész világot másnak láthatod!
Úgy majd megérzed azt a szeretetet,
Ami e világban körül vesz tégedet.
Itt győz a jó, és igazak a szavak,

S a szétfoszlott álmok is újra szárnyalhatnak….
.

csendben engedni:(

Bele hallgattam a csendbe, s ez ajándéka az elhagyottnak.
Mikor a káoszból megszületik türelme, a saját szavaknak.
Mikor rettegsz az estétől, s minden reggel hideg nap kel.
Mikor az emlék beszél hozzád, s hallgatod szíveddel.

Mikor halott hópelyheken pihen szemed, s így maradnál.
Mikor minden oly távoli, s belőled mély sóhaj száll.
Mikor lelked megáll, s lázad a szánalom ellen.
Mikor meghal a mi s a miénk, s vagy te egyedül egyetlen.

Mikor csak kósza árnyék, a reménye egy új napnak.
Mikor az illat ismerős, s könnyeket ajándékozol egy dallamnak.
Mikor a harag már unalmas, s a bánat is messze van.
Mikor megérted szerettek s szerettél, s meghalt a halhatatlan.

Majd egy napon felébredsz, s már nem vagy egyedül.
Hisz üres ágyadban, a szabadság neked örül.
Benned a szép megszületik újra, s megtanultál elengedni.
Halkan szenvedni, örökké szeretni, s önfeledten nevetni.

hiányzol

melletted

Este volt s a nyári égről Rohanó, tüzes vágyak estek belém, Mikor a bőrünk össze-összeért, Egész életemmel ott éltem én, Azon a kicsi, darabka helyen, Ahol a bőrünk, A bőrünk összeért.   Most már tudom, őt, őt kerestem, Mikor jelenést kért az eszem. S ó, ti kis virágok s ti embertelen messzeségek, Értitek-e az ő szavát, ölét? 

Mert már nem bírom el s az egész asszonyt Méhike-zümmel és hatalmas Üstökös-dobó kiáltásokkal Kihirdetem.   Micsoda melletted a napsütött szőlőhegy, A hajnalszőrű friss, égi állat, Vagy a bokrok reggeli ringatódzása A hajadon földek zsenge tomporán? Minden asszony csókja összebugyog benned S már sokszor félek, nagyon félek tőled, Mert mi nagyon összebogozódtunk. S még minden szabad szálat elkeversz. Ó, mi akkor is kívánjuk egymást, Mikor énrajtam szörnyű kövek vannak És te könnyű felhőkön heversz

hiányzik

Hiányzik a tegnap, mikor még minden jó volt, Hiányzik a tegnap, mikor ölelt, csókolt. Hiányzik szemeinek simogatása, Kezeinek hűvös-forró izgatása.  De elmúlt a tegnap, maradt a ma; S nincs kibe az öröm haraphatna. Elhagyott egy jó érzés, Megmaradt a szív, a vérzés.  De nem akarom! Ezt nem akarom! Én a kezeit, a szemeit akarom, Hogy testét ölelje a karom; Hogy ajkait érje csókom!  Kell a holnap, hogy érezhessem: Szeretnek, van még kinek éljek. Kell a holnap, hogy élvezhessem Általa adott csodás kéjem!

kék angyal ♥

Az életed vár!
Mennyi gyönyörű változás.
Végre megtalál!
Túlér a hegyeken, falakon,
Szíveden átjár..
Halld a zenét!
Csak egy dal..
Talán csak érzés.
Nem tudod még, hogy miért.
Álmod egyre hív!

veled oly szép

Hogyha kell, én ezer évig várok rád,
Míg a réten harmat fénylik, várok rád,
Míg a fákon gyümölcs érik, várok rád,
Hisz a szerelem veled oly szép.

Megtalállak, drágám, hidd el, bárhol jársz,
Felkutatlak, igaz hittel, bárhol jársz,
Legszebb álmom, ó, ne vidd el, bárhol jársz,
Hisz a szerelem veled oly szép.

Mint kósza szél a pillangót a kerteken,
Az órámon a mutatót úgy kergetem,
Míg vissza nem jössz, s nem hagysz el egy percre sem,
S átölelsz, úgy mint rég.

Hogyha kell, én ezer évig várok rád,
Fel is szállok, fel az égig, várok rád,
Míg csak élek, véges végig várok rád,
Hisz a szerelem veled oly szép.
( Norman Gimbel )

elgondolkodtató

“Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli.
Anyám azt mondta egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd.
Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd azt ne kezdd el siratni
félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn.
Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan.
Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz.
Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van.
Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul
és fegyelemmel. Engem erre neveltek.”

várok

Ha gyűlölsz én akkor is szeretni foglak, hogy újra szeress.

Csak egyetlen egy van.... várok Rá.... Rá várok!........................ ..... ... Minden egyes nap, melyet kénytelen vagyok Nélküle megélni, olyan mintha nem is éltem volna.................. Akard, hogy én legyek a mindened.... és én leszek! Szeress újra.... !

 

éjjel vele

 

Este, mikor együtt alszotok el, Te hozzá bújsz, s Ő szorosan átölel. Érzed, hogy biztonságban vagy, a karja védelmet ad. Érzed ahogy ver a szíve, érzed az illatát, érzed ahogy lélegzik, ahogy szuszog, ez az este még a Tied ezt tudod. Azt szeretnéd, hogy így maradjatok egy életen át, majd átveszi a tested az ő teste ritmusát. Eggyé válik a lélegzés, azt akarod, hogy ne múljon el ez az érzés. Reggel mikor felkelsz és kinyitod a szemed, látod, hogy Ő fekszik melletted. Megnyugszol, és ő nem tudja, de  mosolyt csalt az arcodra. Majd visszacsukod a szemed lassan és nyugodtan újra elalszol boldogan.

szerelem

"mért kell hogy fájjon minden percbe a szívem érted mért vagy olyan elérhetetlen mért nem vagy az enyém és én a tiéd ha már a sors és az istenke meg mutatta nekünk az utat egymáshoz hogy itt egymásra találjunk és meg tapasztaljuk e gyönyörű érzést mit szerelemnek hívnak szeretetnek tisztán és önzetlenül nincs anyagi dolog vagy más csak a tiszta szívből szóló szerelem én eszt érzem irántad mért ilyen kegyetlen az élet én tudom mert tudod a szerelmet nem kapjuk meg csak úgy nem hullik az ölünkbe azért szenvedni kell és sok megpróbáltatáson kell át esnünk de reménykedem és tudom hogy egy szép napon beteljesül e szép tiszta szerelmünk és akkor ha a karjaimba zárlak az ég boldog a nap sütni fog a virágok virágoznak a szél föltámad és az arcunkat simogatja a természet minden csodáját fogjuk érezni és ha csókollak az tüzet soha nem fogjuk felejteni amikor 2 szív 2 lélek egyesül tudod akkor leszünk mi ketten a világ leggazdagabbja minden érzelemnek és szépé tesszük az életet ha mások látnak majd bennünket boldogan azok is boldogok lesznek mert tapasztalják a boldogságot ami bennünket körbe vesz úgy szeretlek tudod életem csak 1 órát agy az életedből kérlek de aszt öröké"

lepke

Próbáltál valaha lepkét fogni? Nem könnyű, sőt, kifejezetten nehéz. Nagyon gyors a drága, a legváratlanabb pillanatban rebegtet egyet a szárnyain, és már el is repült. Ha követed, mindenféle utakra vezet, és csak rajtad múlik, meddig folytatod a játékot.

Néha körbe-körbe futkosol. Vagy hol felfelé nyújtózol, hol lefelé, aggódva, óvatosan. Előfordul, hogy közben elbotlasz, csalán csíp, pocsolyába lépsz, de te kitartasz, mert tudod, hogy megéri a fáradtságot. Türelmesnek kell lenned, és hajlandónak arra, hogy a lepke vezessen. És ráadásul egész idő alatt le sem veheted róla a tekinteted, mert akkor szem elől tévesztheted a gyönyörűséget. De ha elég ideig vársz, és folyamatosan követed őt, ha hajlandó vagy bármelyik útra rálépni, csak hogy ne kelljen lemondanod a pillangóról, ha nem ijesztgeted hirtelen mozdulatokkal, de őszintén csodálod a könnyedségét, a szabadságát és a szépségét, akkor egyszer csak abbahagyja a repkedést. Ezen a ponton készen áll arra, hogy megpihenjen. Már nem zavarja a jelenléted, és rájön, hogy az nem fenyegető rá nézve, hiszen végig ott voltál, mégsem bántottad. Most egy rövidke ideig egy helyben fog maradni.

Ez az a pillanat, amikor a kezedbe veheted a pillangót. Nagyon ügyesnek kell lenni: nem tarthatod túl szorosan, mert akkor összenyomod, nem tarthatod túl lazán, mert akkor újra elillan. Nem érhetsz a szárnyaihoz sem, mert akkor soha többé nem repülhetne, és így pont azt a szépséget veszítenéd el, amiért eddig fáradoztál.

Biztos oka van annak, hogy az angolszász vidékeken azt a semmihez sem hasonlítható, bizsergető, izgalmas, aggódó és egyben felemelő érzést, amikor épp beleszeretünk valakibe, így hívják: pillangó. Nem azt mondom, hogy a szerelemhez ennyi ügyesség, kitartás és önfegyelem kell, de igen. Nem mennék bele a vénuszi-marsi analógiákba, egy biztos: millióból egyszer fordul elő, hogy a dolgok maguktól csodálatosan alakulnak, egyéb esetekben (tehát mindig) egy kicsit igazítani kell az eseményeken.

Például nem lehet egy helyben ülni, és csak várni, hogy a legszebb pillangó berepüljön az ablakon. Muszáj kinyílni, új utakra bukkanni és új játékszabályokat felfedezni. És aztán be is tartani azokat, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat. A lepke akkor a tiéd, ha engedi, hogy a tenyeredbe vedd anélkül, hogy a szárnyaihoz érnél. Ez ám a mutatvány... Képesnek lenni kivárni, és képesnek lenni a nagy lelkesedésben annyira finoman, óvatosan összenőni az érzéssel, hogy megmaradjon a repülés is, a varázs is és a szépség is. Ahogy egy pillangónak sincs előre rögzített napirendje, a szerelmet sem lehet tervezni. Egyszerűen megtörténik. És egy nap, ahogy a szárnyait csodálva kilépsz a saját korlátaidból, kinyílik a szemed a szerelemre. Akkor a tenyeredbe veszed, és csak csodálod a szépségét. Érezni fogod, ott mélyen, egészen belül, hogy végre neked is van lepkéd, amit csodálhatsz, szerethetsz, aki türelemre és a szabályok tiszteletére tanít, új magasságokat mutat és sosem-volt helyekre vezet. És ami a legszebb az egészben: a lepkéd mindennél boldogabb, hogy te vagy neki.

káosz

A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem  (Peter Marshall)

ránk köszöntött a reggel:(

Nem volt már fiatal az este.

Lelkünk egymást kereste.

Szemünk a test mélyére látott,

Kitagadtuk magunkból a világot.

Örvénylett, vibrált a levegő,

Vonzott és taszított egy végtelen erő.

Lángolt a lelkünk, a vágyunk égetett,

Magunkban éreztük az izzó fényeket.

Lassan eggyé olvadt a testünk.

Ez volt mit évmilliók óta kerestünk!

Ölelni, csak ölelni akartunk egyre,

Vágytunk a kettőből eggyé vált testre.

Magunkba olvasztottuk a végtelent,

Zártunk szeretetburokba éveket.

Kavargó, izzó gömbbé lettünk hírtelen,

S lebegtünk, forogtunk szivárványszíneken.

Hittük sohasem lesz vége,

De az est átúszott az éjbe.

Majd a reggel is ránk köszönt,

Elhozta az éltető-pusztító fényözönt.

ÉLET

  
Itt az ideje,hogy tovább lépjek a bánatom messze repítsem,
de mondja meg valaki nekem,hogy ezt hogy tegyem?
Hiába lebeg mosoly arcomon,legbelül mégis a magány otthonom.
A napok szokványosan telnek,már szórakozni sincsen kedvem.
Esténként a sötétben ülök némán,mert az álom tőlem messze jár.
Reggelente szemem könnyekkel telik,
esténként is könnyekkel csukódik...
Azt mondják,hogy az igazi szenvedés ritka,
mosolyogva szenvedni az élet titka...
Arcom sokszor kezembe temetem,szeretném elfeledni minden szenvedésem...
de nem tehetem,mert nem lehet mert amit nem lehet az az ÉLET!!!
Nehéz így élni,hogy nem tudom mi lesz holnap,
mert még más könnyen megkap mindent,
én harcolok mindennap mindenért...
Istenem mondd meg nekem hallod-e az imám?
S ha hallod mért nem enyhítesz bárányod nagy fájdalmán?
Ez lenne az én sorsom?
Ez a sok kín,szenvedés?
E keresztet mit rám róttál életem végéig kell cipelni?
Én nem kérem,hogy minden könnyű legyen,
hisz látod én bizonyítom feléd mély hitem.
Belém rúghatnak,nevezhetnek bárminek én így is áldom a neved...
Nem kérek sokat csak enyhíts e kereszten,
félek,hogy reménysugaram egyszer végleg elvesztem...
Kérlek segíts,hogy őszinte mosoly ülhessen az arcomon,
s ne kelljen a világnak hazudnom...
Szívemről ez a nagy kő törjön össze ezer darabra,
s hogy tudjak szeretni s szeressenek mindent mit lehet megadva...

úgy szeretnék

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a testem, mint víz a parttal testeddel vétkezni,
nem bűn ez, a csepegő méznél is édesebb,
mint tóba hajított kő, ölelésedben elveszek.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a sok fájót, a múltat elfeledni,
este együtt nézni a csillagokat, ölelve álmodni,
reggel felébredve a rajtunk táncoló fénynek örülni.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a csapongó széllel, mint falevél hozzád repülni,
imádott arcodon szelíd mosolyt látni,
szemedből hulló könnyeidet lágyan lecsókolni.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
százszor, ezerszer is testedet kívánni,
eggyé lenni Veled végtelen órákig,
vagy összeolvadnánk az örökkévalóságig.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
szerelmed tüzében újra elhamvadni,
égő csókjaidat az ajkamon érezni,
ne engedd a testemet a kínnak gyötörni.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a bántó néma csendet nevetésre váltani,
szótlan ajkamról törjenek elő szavak,
ne hagyd, hogy itt belül kicsit meghaljak.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a szerelmünket az égre felírni, világgá kiáltani,
mint harang zúgása szívünk hangosan dobbanna,
Te vagy az életemnek egyetlen tartalma.

Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
az élet rögös útján végig kísérni,
szeretnék örökké melletted élni,
ezért imádkozom Drágám, szeretlek a sírig.

GONDOLAT

"Írnom kell a szerelemről. Gondolnom kell rá, gondolnom, írnom és írnom a szerelemről- különben a lelkem nem bírja tovább."

                      /Paulo Coelho/

HOZZÁD VISZ EL...

"Csendben múlik a szenvedély
Nem vár a remény
Féltékeny érzelem
Nincstelen szerelem
Nincs olyan messze
Mi ne lenne közel
A gondolat vágya hozzád visz el"

"Mondd mit adjak még,
Ha nincs más csak a holnapod,
Egy nagyon nagy világ,
Én már régen itt vagyok,
De semmit sem tudok,
Csak szeretni úgy,
Hogy majd te is szeretni tudj…"

VELED A VÁGY

Veled

 Már rég Veled kéne lennem,
De az élet útvesztőjén eltévedtem,
Most Hozzád kéne kedvesem bújnom,
Szerelmedben édesen elrévednem.

Úgy kell, hogy érintsen kezed,
Hogy velem tedd forróvá csókodat,
Kell ölelésed, hogy égbe emeljen,
S mámorba zuhanva érezzem ajkadat.

Már minden percben Veled kell lennem,
Még elhallgatott szavad is itt van velem,
Körbe vesz, s én féltőn megsimogatom,
Míg ölelve megcsókol gondolatom. 

remény

Mosolyom és könnyem, egy igaz remény. Szavaink, s az értelmük néha kegyetlenül kemény. Bánat és áhított öröm, együtt a szívemben, a hitünk segít , s egy halk fohász mi rebben. Ma ez csak egy reménysugár, de holnap, tudom az élet, a jövő zenéje lesz, s egy újabb ígéret. Tavaszt hozó szikra, egy mulandó rossz álom, Nincs más a Földön, amire most vágyom....

vágyak

vágyom rád… vágyom az ölelésedre vágyom a forró égető szerelmedre az ajkam csak úgy ég a vágytól az édes tüzes mámoros csókodtól gyere! és érints meg… hogy érezzem a számon a csókodat azt az édes bársonyt úgy kívánom kívánom az ölelésed a simogatásod amikor megérzem a bőröd édes illatát s érzem a tested feszülő vibrálását a szenvedélyed buja vad vágyát én is kívánom érinteni a testedet melynek lágy tapintása már magában élvezet s majd amikor a szánk a nyelvünk is összeér és egymást kergeti játékosan remegőn ettől a vágyunk egyre forr s izzik bennünk a szenvedély amikor érzem csókod mézédes zamatát s érzem a szerelem mámoros illatát ettől forrón lüktet a vérem csókod tüzében felhevül a testem s te remegve mondod… nagyon kellesz most nekem! s az én szívem ekkor dalra fakad dalol egy lágy ütemű szerelmes melódiát s te érzed testem kéjes halk sóhaját… izgalmát ahogy karjaid átszövik a testemet mint pók az áldozatát s én is érzem ekkor a te vágyad izgalmát mely egyre jobban követeli a testemet a testem forró rejtett barlangját s ekkor érzékien megsimogatod a keblemet majd egyre lejjebb csúszik a kezed lassan lefelé a combjaimon… már érzed a szerelem nedvemet érzed hogy én is egyre jobban vágyakozom sóhajtozom s egyre jobban vágyom érezni a kéjt a gyönyört… az érzéstől édes kelyhemben a nedvek gyöngyökké lesznek s te élvezettel szívod magadba ízleled meg minden édes cseppjét s a testem ebbe egészen beleremeg s kéjesen vonaglik sóhajtozik csak egyre jobban kívánja a bársonyos nyelved simogatását… s hallom ajkaidról a vágyad suttogását tested minden kemény mozdulatát izgalmát s élvezem ahogy duzzadt férfiasságod a nedves forró kelyhembe helyezed s ettől ritmusosan kígyózva vonaglik a testünk ahogy egymásba simul összeér eggyé vál elönt bennünket a szenvedély a mámor a forróság ahogy halljuk érezzük egymás kéjes sóhajtását a szerelem minden ízét zamatát… s egymás karjában önfeledten elérjük a mennyek kapuját majd elmerülünk a vágyak hatalmas tengerében csodás tiszta ragyogó fényében egymás varázslatos érintésében… és együtt élvezzük ezt a mámoros éjszakát s látjuk egymás szemében a csillogó fényt… s az arcunkon a boldogság útját a féktelen kéjnek gyönyörnek… és ez fény most bennünket átölel és ez a csodálatos szenvedélyes érzés a mennyekbe emel… csak egymást éhezzük csókoljuk most ez az ételünk italunk most csak erre vágyunk… csak ketten Te meg Én… kéjesen ringatózunk a szerelem tengerén!

Ő

                                                              Ha rá gondolsz,

ha beszélni próbálsz róla:

összezavarodsz.

Ha írni szeretnél róla:

kifogy a tollad.

Kutatod, keresed a szavakat,

de nyelved botladozik.

Hozzá szólnak gondolataid,

neki zengnek dalaid.

Mindenben Ő a lényeg,

a Nap NEKI fénylik.

Az út, az ösvény mindig FELÉ tart,

ŐT keresed.

ŐÉRTE szomjazol,

s a felhők is miatta sírnak.

 
" Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér."

veled!!! ♥

"Engem nem érdekel, hol leszel jövőre. Nem érdekel, ha őrült vagy. Csak annyit tudok, hogy veled akarok lenni. Nem értem mit csinálsz. Olyan értelmetlennek tűnik minden, olyan értelmetlennek. De amikor veled vagyok minden más. Nem tudom miért."

tökéletes nap

"Nem ismered fel életed legszebb napját, amíg benne nem vagy. Nyakig. A napot, amikor elkötelezed magad, valami, vagy valaki mellett. A napot, amikor összetörik a szíved. A napot, amikor lelkitársra lelsz. A napot, amikor rájössz, hogy nincs elég időd. És, hogy örökké akarsz élni. Ezek a legnagyobb napok. A tökéletesek."

csak téged szeretlek

Mindig is téged kerestelek, és végre rád találtam. Tudok várni. Te vagy a lelkem, a lélegzetem; nélküled nincs értelme semminek. Mi egyek vagyunk... oszthatatlanok, és a természet minden ereje azon lesz, hogy kettőnket újra egyesítse. (...) Addig minden erőmmel azon leszek, hogy jobb ember legyen belőlem. Volt valaha egy fiú, aki valóra akarta váltani az álmait. Hát megyek, megkeresem őt. Azért megyek, mert te kérsz rá. Azért megyek, mert téged még az életemnél is jobban szeretlek.

A szerelem!

Valami történik velem!

Nem tudom hol áll a fejem,

Mi ez a furcsa, de csodás fájdalom,

Mely a szívemet nyomja nagyon.

Hogy mi ez?

A szerelem!

Melyet irántad érzek édesem,

Mitől aludni nem tudok,

Mitől szívem a torkomban dobog.

Ez bizony az igaz szerelem,

Ami fájdalommal együtt kell nekem

Mert fájni kell a szivnek,

Ha igazán szeret,

Mert fájdalom nélkül szeretni

Nem lehet!!

Valami történik velem!

Nem tudom hol áll a fejem,

Mi ez a furcsa, de csodás fájdalom,

Mely a szívemet nyomja nagyon.

Hogy mi ez?

A szerelem!

Melyet irántad érzek édesem,

Mitől aludni nem tudok,

Mitől szívem a torkomban dobog.

Ez bizony az igaz szerelem,

Ami fájdalommal együtt kell nekem

Mert fájni kell a szívnek,

Ha igazán szeret,

Mert fájdalom nélkül szeretni

Nem lehet!!