Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek

Annyi szirma nincsen a virágnak,
Annyi gyöngye nincsen a világnak,
Mint ahányszor nevedet megáldom,
Viruló virágom,
Édes birodalmam, ragyogó világom!

Emberek közt elhagyatva álltam,
Egy nyájas szót, annyit sem találtam;
Kezet akkor nyújtottál te nékem,
Drága kedvességem,
Szép, magányos csillag gyászos, komor égen!

És azóta hű társam te voltál,
Dús lelkeddel én hozzám hajoltál,
Életemnek hajnalává lettél;
Szépet szebbé tettél,
Örömöt fokoztál, rosszat elfeledtél.

Csak nálad van hűség, állandóság,
Te nemes szív, te igazi jóság!
Ó de könnyű irgalmasnak lenned,
Mást is jóvá tenned,
Hiszen egy őrangyal lakozik te benned!

Szíved csak az én szívemre vágyott,
És az volt az összes hiúságod,
Hogy megőrizd boldog pillantásom, -
Hogy a mindig máson
Rágódó irigység: mosolyogni lásson!

Nem tudnálak meghálálni téged,
Hogyha folyvást áldanám hűséged,
Hogyha versem csak terólad szólna,
Csak téged dalolna,
Minden kicsi percem egy imádság volna! 

Tudom, hogy közhely, de a szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes. Olyat találj, akit őrülten szeretsz és aki ezt viszonozza. Hogy találhatsz rá? Hagyd az eszedet, hallgass a szívedre. Mert most nem dörömböl. Az az igazság, kicsim, hogy enélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod. Különben nem is éltél.

Kronos: Ne engedj el!

Kronos: Ne engedj el!

A pillanat örök, megmarad,ha minden más elveszett.
Szívedben él tovább, őrizd meg az együtt töltött perceket.

 Meddig kellett várnod,s mennyit vártam én;
de lelkünk éjszakáját megtörte a fény.
Ne engedj el! Ne engedj szabadon, nem akarlak feledni,
a szenvedés jutalom. Ezen az úton akarok járni,
lehet rögös, lehet nehéz. A szó most hallgat,
csak a szív beszél.

Lángolj tovább, s én őrzöm, mit attál már nekem.
Csak rajtunk áll, hogy e láng örök legyen.

 Meddig kellett várnod,s mennyit vártam én;
de lelkünk éjszakáját megtörte a fény.
Ne engedj el! Ne engedj szabadon, nem akarlak feledni,
a szenvedés jutalom. Ezen az úton akarok járni,
lehet rögös, lehet nehéz. A szó most hallgat,
csak a szív beszél.

Ne engedj el! Ne engedj szabadon, nem akarlak feledni,
a szenvedés jutalom. Ezen az úton akarok járni,
lehet rögös, lehet nehéz. A szó most hallgat,
csak a szív beszél.

hiány

Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.

vágyom

Vágyom

 

Vágyom rád,s ez a vágy vadul perzsel
Izgalmam nő minden eltelt perccel
Szemed csillog,ajkad lágyan rezzen
Sóhajod felkorbácsolja lelkem
Zsibbadt tagjaimmal ölellek szorosan
Arcom hirtelen vad lángra lobban
Vállamat a válladnak feszítem
Ágyékom lassan tiéddel egyesítem
Remegő testedbe izzón olvadok
Látom rajtad hogy te is akarod
A szemem boldogan pillant szép szemedbe
Kezed kezembe zárom,így súgom:szeretlek.

Hiányzol

HIÁNYZOL

 

Porlepte úton

Csillaglepte úton

Járok egyedül, nélküled.

Hiányzol.

Hiányzol az életemből.

Minden lépésemből.

Veled más lenne …

Próbáljuk meg egyszer! Ne?

Megajándékozhatnánk

Egymást

Egymással.

De addig mi marad?

A vágyakozás súlyától,

Csukódik le a szemem este,

Rejtőzöm a hidegség alatt,

S hozzám bújik a Semmi teste.

Rólad álmodom...

Harcos Katalin:

Rólad álmodom...


Tarka álompille szállt szememre,
s hozzád repített könnyű szárnyain.
Úgy vártam erre a bűvöletre!
Lásd, elragadnak forró vágyaim...

Míg szemeimet lehunyom
mosolygós arcod rám nevet,
hívsz, szólongatsz lágy hangodon,
s kitárod felém két kezed.

Hogy ölelhess, indulok feléd.
Simítják ujjaim az arcod.
Ruháinkat dobálnánk szerte-szét...
kérned sem kéne... csak akarnod.

Boldogan vetném karodba magam,
hogy csodás örömet adjak neked.
Szádra tapasztanám izzó ajkam,
és bearanyoznám az életed.

Bőrömön érzem simító kezed,
lázas csókod a gyönyörig emel...
ajkaimmal becézném mindened,
ha szerelmem és mindenem leszel.

Hol keresselek?

Néha még várom, hogy felhívsz,
hogy egy kedves SMS-t írsz...
Szelíden megfognád a kezem,
s nagyot dobbanna a szívem.
Csak egy álom, mely nem válik valóra,
csak pörög, mint egy megállíthatatlan óra.
Hol vagy? Hol keresselek?
Miért nem engeded, hogy szeresselek?
Melletted akarok lenni,
s nem csak Rólad beszélni...
Nem hallod? Téged hívlak,
lelkemben örökre titkollak...

hogy tudnálak elfeledni téged

 

 

 

 

Hogy is mondjam el?
Tudom, úgy sem érted.
Hisz sosem hitted el,
Hogy csak te vagy aki kell.
Szép volt veled,
Bár mindig attól féltem,
Hogy mi lesz majd velem,
Ha nem leszel nekem.
Csak abban bízom,
Most is álmodom,
Hogy ez az egész,
Csak egy rossz álom.

Mondd, hogy tudnálak elfeledni téged!
Hogyan tudnék nem gondolni rád?
Hogy tudnálak elfeledni téged?
Hisz minden mi szép, te voltál.

Emlékeim közt,
Vannak féltve őrzött képek.
Melyek sosem tűnnek el,
Így hát örökre velem leszel.
Szép volt veled,
Bár mindig attól féltem,
Hogy mi lesz majd velem,
Ha nem leszel nekem.
Csak abban bízom,
Most is álmodom,
Hogy ez az egész,
Csak egy rossz álom.

nem kell már

Nem kell már

Nem tudom, hogy miért van, de féltelek.
Nem tudom, hogy miért van, de jó veled.
Mit tegyek hogy érezd, amit én érzek?
Mit tegyek, hogy szeress, ahogy szeretlek?

Istenem, mondd miért, s kinek élek én?
Hisz amíg élek, úgysem lehet az enyém-lehet az enyém
Nélküle így élni én már soha sem tudok,
Istenem, hát mondd meg, hogy miért vagyok?

Nem kell már hidd el, senki más
Nem érhet újabb csalódás
Kísért már elég utamon,
hagyj nyugodnom.
Én innen úgyis elmegyek,
talán majd boldog lehetek
Ott, ahol senki sem beszél- s nem érez már!

Felkavar a tűz, mely bennem lánggal ég.
Miért szenvedek ily nagyon, ha nincs miért?
Hiába, csak várok. Talán nem lesz már enyém
Istenem hát mondd, hogy mégis van remény!

....

Annyira fáj,hogy így eltűntél hirtelen ,hogy nem tudom mit is gondoljak,mit is gondolsz éppen.Annyira boldog voltam,úgy vártalak azon a napon ,,,de nem jöttél...és én  azóta is csak várlak.Várom,hogy üzenj.....hogy nincs semmi baj,,,hogy szeretsz ,,,,,de félek,,,ezek már csak az álmaimban élnek tovább,,,te már nem szeretsz...túlléptél ...sikerült neked az ,ami nekem soha nem fog,...már elfelejtettél...örökre...Nekem csak a könnyeim maradtak és az a csók,amit utoljára éreztem...amit már csak az álmaimban érzek újra.én várok rád,..mert nem tehetek mást .SZERETLEK

Álmodok az esőben

Csepereg az eső odakint
Valaki vár most, valakit
Lángra gyúlnak a vágyak
Ahogy, a szíveik vágynak

Édesen csepereg odakint
Valaki a másiknak odaint
Vizes lesz az égtől a keze
Mert, elképzeli, lenne vele

Csendesen csepereg odakint
Meglehet, így esik ma hajnalig
A szív ugyanígy, ma is szeret
Egy életen át, sohasem feled

Gyengéden csepereg odakint
Ábrándos a szív rendszerint
Ilyenkor könnyen jön az álom
Az én álmom is ekképp várom

Becsukom szemem, más a világ
A szívem érted, oly féltőn kiált
Esőtől vizes testemet, engedem
Veled egy érintéssé, hát legyen

Gyöngéd eső lecsurog hajadon
Megpihen épp, forró ajkadon
Újabb esőcsepp elér ajkadhoz
Együtt húllanak le, válladhoz

Megérintve a válladat, elkenem
Szemedet nézve, életem feledem
Tekinteted átragyogja szívemet
Ajkam elhagyja, kicsiny lehelet

Kimondom, halkan e csendben
Beléd, örökké szerelmes lettem
Most, hogy testem a testedhez ér
Érzem, az ereimben lüktet a vér

Pezseg, mintha egy új szívem lenne
Ahogy, testem téged örökbe venne
Búj hozzám édesem, édes angyalom
Ezen az álmosan, csepergő hajnalon!

elmentél!

Az az igazság, hogy most te hagytál itt az úton, sírva, félve, magyarázat nélkül, s vissza se néztél, csak mentél tovább. Én néztem, ahogy mész előre az úton, nem szóltam utánad, nem kértem, hogy állj meg, egyszerűen néztem, ahogy végleg eltűnsz az utamról.
És én csak ülök itt, és várok, és mindennap új reményt szül a szívembe, hogy talán még látlak, talán visszatérsz…

Hiányod fáj nagyon

Magányomban köszönt az est
Egy hosszú fáradt nap után,
Tekintetem megpihen
Szűk szobám kopár falán.

Ágyam szélén kuporgok,
Emlékek képe hívogat,
Feledném, de nem tudom,
Reszketőn ölelem árva sorsomat.

Fonalát szövi a csend
Hálóját vetette ki rám,
Mély barázdát szánt lelkemen
Fájdalmasan a magány.

Néma könnyeket hullajtok,
Feléd indul újra képzeletem,
Nevedet kiáltom hangtalan,
Arcomat a párnámba temetem.

A szunnyadó mécses lángja
Fájdalmat karcol a kopár falon,
Felsírok mint egy kisgyerek,
Mert hiányod fáj nagyon.

Hol vagy?

Hol vagy? Merre keresselek?
Folyton folyvást ezen jár az eszem.
De ha elindulok, falakba ütközök.
Melyeket előítéletekkel teli emberek szültek.

Hol vagy? Merre keresselek?
Suttogom, a sötétben, de választ nem kapok.
Lelkem tiszta, bárcsak te is látnád.
Még mindig álmodom.

Hol vagy? Merre keresselek?
Halld hát szavaim, találj reám
S boldogtalan többé nem leszel
Soha, soha már.

Versek a reménytelen szerelemről:

"Tudod milyen reménytelenül szeretni?
Tudod milyen valakit csak lesni?
Aztán összeomlani, és csak állni
Majd őt egy életen át hiába várni?

Én tudom, tapasztaltam, érzem.
Mégis, úgy látom, ettől lesz végem,
Beleestem, aztán csak rá vártam
És csodálkoztam, miért nem jön utánam.

Aztán rájöttem, ideje továbbállni
Mert őrá nem éri meg várni.
De nem bírtam teljesen otthagyni
És a szívem nem akar nyughatni."

Egy perc csend...

Két szemed világa, messzi távolba réved,
Egy ponton megakad, szabadulni nem képes.
Nem tudod mit keress, mit kutass lelkedben.
Feszült figyelemtől könny gyűlik szemedben.

utolsó levelem

Könnyeimmel írom utolsó levelem,az áll benne nem lehetsz boldog csak mellettem!
Én nem hamis szívvel igaz érzéssel szerelmes könnyeimmel elmondanám!
Mit érzek irántad, mennyire imádlak minden gondolatom csak is rajtad jár!Életünknek útja ketté ágazik mert a sors úgy érzem csak ellenük játszik!
Légy boldog mással én meg a magánnyal én őrjítő vággyal gondolok rád!
Mit érzek irántad, mennyire imádlak minden gondolatom csak is rajtad jár!

Elbúcsúznék de nem tudok, fájó könnyeinkre gondolok.
Fáj nagyon, tudom hogy fáj nagyon de ha álmodom úgy érzem itt vagy még.
Az imádatom már csak le írhatom igaz könnyeimmel a tűzben eltér.

Hiányzol nagyon!

Távol vagy tőlem, s mégis közel,

Szívem képzeletben téged ölel.

Bár itt lennél, csak erre vágyom,

Titkon minden éjjel ezt kívánom.

Szeretlek tiszta szívvel édes,

Ha nem vagy itt, lágy szívem is érdes.

Gyere hozzám, csak rád várok,

Rajtad kívül mindenkit kizárok.

Keveset látlak téged nagyon,

De e kincs mindennél nagyobb vagyon.

Előttem lebeg két szép szemed,

Mely szerelmesen reám mered.

Egyfolytában várom édes ölelésed,

S hogy újra érezzem gyengéd érintésed.

Rád gondolok, rólad szól minden ének,

Ha velem vagy, semmitől sem félek.

Aludni sem tudok úgy hiányzol,

Mint száraz földnek a nyári zápor.

Ha akarod mindenem neked adom,

Ha cserébe szerelmed megkapom.

Gondolatodtól búcsúzni nem fogok,

Minek, hiszen úgysem tudok.

Csak azt akarom, tudd mennyire szeretlek,

S hogy téged soha el nem feledlek.

Tartozom neked egy vallomással

Ha nem jön álom a két szememre,
Könnycseppek léptek a helyére már,
Ez mindennél jobban fáj, 

Úgy szeretnék csillag lenni,
Két szemedben megcsillanni,
Éjjelente csak neked ragyogni,

Tartozom neked egy vallomással,
Nem lehetek boldog senki mással,
Két karomba zárlak,s miénk a végtelen
Tartozom neked egy vallomással,
Nem élhetek én már senki mással,
Két karomba zárlak,s miénk a végtelen,

Teli holdnak árnyékában,
Apró könnycsepp fájdalmában,
Nélküled kell élnem az életem,

Úgy szeretnék könnycsepp lenni,
Szép arcodon végig folyni,
Szívedbe boldogságot hoznék én neked

Halhatatlan szerelem

Milyen is az örök szerelem? Létezik-e egyáltalán?


Az én válaszom: igen.


De az igazi szerelmeddel nem élsz együtt.
Az igazit szereted annyira, hogy magadat mögé helyezed, ha az Ő érdekei úgy kívánják, elengeded, vagy álmaid, vágyaid ellenére nem is kezdesz Vele. Ezért képtelen leszel elfelejteni, mert nem láthatod többé, vagy csak nagyon ritkán láthatod, nem vehetsz részt az életében. Ez igazi szerelem, mert képes vagy lemondani róla, elengedni.


Persze akivel együtt élsz, azt is szereted, lehet, hogy még szerelmes is vagy belé, de idővel erős szeretet, barátság, megszokás váltja fel a nagy szerelmet...


Neked maradnak az álmaid. Álmaidban felhőtlenül boldog vagy, mert Ő veled van, csak rád nevet, csak neked csillog a szeme, akkor csak téged szeret.
Ha lefekszel, az Ő arcát látod, és Vele ébredsz...
Nappal vágysz utána, esetleg még sírsz is..., de a láthatatlan könny mindig ott fog csillogni a szemed sarkában.
Ha kaptál Tőle valamit, néhány percet, akkor az emlékeidnek élsz... És százszor, ezerszer köszönöd Neki, mert Életet adott vele.
Úgy érzed, a szíved megszakad a fájdalomtól, de dobog és szeret rendíthetetlenül.
Mindig keresed magadban a választ, mivel hóditott meg, de a talányokra nincs felelet, nem tudod, miért, csak azt, hogy szereted, feltétel nélkül, és vakon bízol a lehetetlenben, hogy egyszer talán mégis...
"Ölni tudnál ha bántják Őt, és sírni ha sírni látod, mert ami neki fáj, az neked is fáj...
Mást ölelsz, de képzeletben vele vagy.
Realitás és józan ész nincs az igaz szerelemben, csak a feltétel nélküli, tiszta, szívböl jövő érzelem. Ha ezt érzed jól becsüld meg, mert olyan kincs birtokosa vagy amivel talán még te magad sem vagy tisztában."


Az igazi szerelem olyan érzés, ami örökké megmarad, idővel eggyé válik veled, a lényed része lesz a halhatatlan szerelem, az örökös mélabú...
A mosolyod is ettől lesz rejtélyesebb, a szomorú szemed fényesebb...
De élni fogod az életed, kacagni fogsz és szeretni..., csak a szíved felével..., a fele halott lesz, hideg, mint a jég, de a másik fele annál jobban fog dobogni, perzselni.
A halott szívfeled örökké egy lesz Vele...
Ugyanakkor a másik felével nagyon fogsz szeretni... Mást, akivel képes vagy együtt élni...

gondolatok

"...gondolatban - néha - melléd bújok halkan,
hogy érezzem a bőröd bársony illatát.
simogatom arcod, amíg el nem alszol,
majd átlépek álmodba és ott szeretlek tovább..."

"Álmodj néha rólam, és én ott leszek Veled,
ha megérint a hajnal, korábban ébredek.
Szólj néha hozzám, ha hiányzom Neked,
keress álmaidban, és én ott leszek Veled!"

"Nem érhetek hozzád,
Nem fekhetek melléd,
Nem súghatom oda: ölelj, mert kell még!
Ha melletted lehetnék az volna legszebb örömöm,
S ha veled álmodhatom azt is köszönöm!"

 

"Csak este, ha álomra hajtom le a fejem,
S a tudatom feletti kontrollt elveszítem,
Pillekönnyű szárnyán hozzád repít álmom,
Akkor vallom csak be az, az én világom.
Mert, ha ébren vagyok, fáj, lüktet hiányod,
Hangtalan szavakkal utánad kiáltok.
Üres lelkemben csak néma sóhajok,
És a soha valóra nem váltható álmok.
Képzelt ölelések, álombéli szavak,
Tudom, igaz boldogságot soha nem adhatnak.
Idő! Nagy Gyógyító! Segíts felejteni!
Hogy a fájó múltból tovább tudjak lépni.
Segíts, hogy feledjem az álomvilágot,
Hogy megleljem végre az igaz boldogságot!
Fakó emlékképpé szelídítsd a múltam,
Hogy megtalálhassam végre helyes utam!
Mely elvezet oda hol a boldogság vár
Hol ezer színében ragyog a szivárvány.
Hol a nap fényében aránnyá olvadok,
Annak a karjába kivel boldog vagyok."

merengő

Csak sétálok...s egyszer csak észreveszem hogy hol vagyok...itt már jártam..Vele voltam itt...Vele nevettem itt...Ő volt az aki megmutatta nekem az élet derűsebb oldalait aztán...eljött egy nap és többet nem mutatott...többé már nem voltak derűsebb napok..eltűntél..és azóta csak kereslek...mindenütt csak téged kereslek...utánad vágyom de már nem lellek...csak a hiányod.

Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Drága Szerelmem! Míg világ a világ,
Míg élek valahol, valamilyen testben,
Akár a jelenben, akár ezer év múlva,
Míg leszek bárhol szeretni foglak.
Minden órában, minden napomban.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Szeretlek, hisz Te adtál életet.
Szeretlek, mert szívemben hordozom szívedet,
S mert Veled voltam az, ki lenni szerettem.
Ha már nem leszel nekem,
Az leszek, ki lenni gyűlöltem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Míg van egy csepp erőm,
Míg él a remény, hogy boldoggá tehetlek,
Addig harcolok Érted vakmerőn.
Harcolok, küzdök, Érted örökre.
Mert Te vagy az, kivel léteznem érdemes lehetne.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Nem lesz percem, mikor nem várnálak,
Pillanat, mikor nem kívánnálak.
Évek múlva is Te leszel az,
Kinek, ha meghallom hangját,
Szemembe könnyet csalsz.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Mérhetetlen boldogságot adtál,
Szeretni is megtanítottál.
Most nem kérheted, hogy felejtsem el azt,
Mit szíved szívemtől akart,
S miért szívem, ha kell örömmel meghal.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Te vagy a férfi, akire vártam.
Te vagy a szív, mit megálmodtam.
Te vagy a szerelem, Te vagy a minden,
Te vagy a élet, és Te vagy a vég.
Te vagy, kiért élni lenne szép.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Míg Te létezel, létezem én is.
Míg Te látsz, látok én is.
Míg Te beszélsz, beszélek én is.
Míg Te vagy, addig leszek én is.
Míg élünk, addig él a remény is.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Szerelmem vagy, s leszel.
Ez nem múlik el, s nem teher.
Ha csak én érzem, legalább érzek valamit,
Egy csodás érzést, mi Hozzád irányít.
Hozzád! Drága Szerelmem!
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Nem tudom, mit teszek most.
Várom a megoldást, mit az írás hoz.
Várom a kezed, mit kinyújthatsz felém,
A szíved, mi megtette azt, amit semmi más.
Várom ma, várom holnap, ezer év múlva is várni fogom.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Életem értelme, engedd, hogy legyen még,
Engedd, hogy legyen, a miértre válasz.
A reménybe kapaszkodok most.
Mi ha mellettem áll, lesz válasz a miértre.
Te leszel a válaszom, a szerelem, mely él örökre.
Drága Szerelmem!
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Minden percemben Rád gondolok,
Érezned kell, hogy a Tiéd vagyok!
A dal így szólt:"ha úgy akarod, nem engedlek el. .
. . . feléd nyújtom sose engedd el"
Így teszem, én Egyetlenem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Itt a Földön, s majd a túlvilágon.
Ott is várok majd Rád, Drága Kincsem.
És egyszer megtalálsz majd ismét,
Szeretni fogsz, és azt kérdezed Tőlem,
Eddig miért nem így volt.
Szerelek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Bár szavakba tudnám önteni ezt az érzést,
Bár éreznéd Te is csak egy töredékét.
Egy darabka ebből elég lehetne,
Boldogságban úsznánk együtt, szeretve.
Én Dárga Kincsem! Szeretve!
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Ki vagy Te nekem, sokan kérdezték,
A válaszomat elmondani képtelenség.
Hiába próbálkozok, leírni nem tudom,
De ha Te érzed, van otthonom.
Te vagy, Drága Szerelmem, Te vagy az otthonom.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Úgy érzem ismétlen megam,
De míg van szívem valahol,
Ismétlem azt, mit Tőled kaptam én,
Örömöt, szenvedélyt,
Azt a csodát, mit átélhettünk, csak Te és én.
Szeretlek örökre, mindig.

Szeretlek örökre mindig!
Nem tudom, miért kellett így lennie,
Egyet tudok, addig várok, míg ismét
Látom szemedben a csillogó fényt.
Azt, amit akkor láttam, mikor magadhoz húztál,
És Te is végtelenül boldog voltál.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy megtanítottál szeretni.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy boldoggá tettél.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, midnig!

Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy volt pár szép hónap az életemben.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy velem voltál egy kevés időre.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy volt, mikor feltétel nélkül szerettél,
S én viszont úgy szerettelek.
Ezt az álmomat valóra váltottad.
Én Egyetlen Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Hogy voltak napok, mikor érdemes volt élnem.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Nem voltam üres, volt bennem élet.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Mindent, mindent, minden apró percet,
Minden pillanantot, minden pillantást
És minden napot, minden éjszakát.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem,
Szeretlek örökre, mindig!

Szeretlek örökre, mindig!
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
A minden szó kevés arra, mit Neked köszönhetek.
Te olyat adtál, mit kevesen élnek át,
De Te adtad, és szárnyalt a világ.
Köszönöm Neked, Drága Szerelmem.
Szeretlek örökre, mindig!


Szeretlek örökre, mindig!
Utolsó sorokban annyit írok én,
Amíg létezik remény,
Addig van miért.
Szeretlek Drága Szerelmem!
Szeretlek Dárga szerelmem!
Szeretlek örökre, mindig!

Nekem csak ősz van

Nekem csak ősz van.
Nincs tavasz, se nyár.
Nekem már nem dalol.
Többé kismadár.

Mint őszi falevél.
Kit fája ledobott.
Egyedül nélküled.
Olyan árva vagyok.

Megkövült szívemmel.
A múltba merengek.
Úgy fáj, hogy nem vagy itt.
Hisz annyira szeretlek.

Ha mellettem lennél.
Hozzád simulnék.
Halkan odasúgnám.
Áldjon meg az ég.

De így is azt kívánom.
Hogy örökké áldjon.
Hogy a Te szíved.
Soha így ne fájjon.

Csak neked szól

 

 

Remegve várom a holnapi  napot
Szívem hozzád húz, ezt tán elmondhatom.
Furcsa kis érzések kavarognak bennem,
Csak azt tudom biztosan, veled kell lennem.

Szeretnék szemedbe mélyen belenézni,
Mosolyogva téged gyorsan átölelni.
Hosszú édes csókkal köszönteni téged,
Bebizonyítani, hogy mennyire szeretlek téged.

vágyaim

Bármit odaadtam volna, ha lefekhetek mellé, testéhez bújhatok, hogy összefonódjak vele, s végül a karjaiban alhassak. A puszta vágytól verítékes, áram ütött, hideg és- meleg-lelt lettem.

A közeledben akartam lenni. A testközeledben. Jó lett volna veled reggelizni, fürdeni, ágyba bújni.

Minden tele van veled: az illatoddal, a lényeddel, az érzékiségeddel. Nem tudlak nem bámulni. Érinteni szeretnélek.

Szeretem a közelségedet, és fájón vágyom ennél teljesebben veled lenni.

Annyira szeretlek, hogy erőtlen vagyok védekezni ellene. Ha rád nézek, ugyanazt érzem, mint amikor először láttalak. Minden porcikámmal téged vágylak.

Megcsókol, olyképpen, mintha először. Derekamat ölelő keze a fenekemre csúszik. Magához szorít, a levegőbe emel.

Mit mondani tudnék - nem tudom.
De hallhatod minden éjjelen,
mert hozzád osonok nesztelen,
s érezned kell, hogy mind tiéd!:
a Szív, az Ész, az Értelem.
És hogy mondjam el Neked,
hogy tűzben izzok! - Szenvedek!

Minden gondolatomat ő köti le. Repülök, lebegek, szárnyalok, akár egy pillangó. Olyan, mintha mindig is ismertem volna őt. Máskor pedig idegennek tűnik. Lehet, hogy ez mindig így van, ha az ember igazán szerelmes.

Amikor az ember találkozik azzal, akinek közelségétől az első pillanattól kezdve hevesebben kezd verni a szíve, akinek a hangja zeneszó a számára, akiért meg tudna halni, s tőle elválni akár csak egyetlen napra is kín, az az igazi szerelem.

Igaz szerelem. Egy darabig fantasztikus, de a végén mindig nagy fájdalomhoz vezet.

Tudta, hogy egyszer már volt szerelmes. Egyszer - csakis egyszer -, de az is már nagyon régen volt. Ettől viszont örökre megváltozott az élete. Csak a tökéletes szerelem képes erre, ez az érzés pedig az volt.

Juhász Gyula- Szerelem?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

gondolatok a szerelemről,hiányról ...

 

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

..."senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".
  Nem igaz.
  Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
  A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
  Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges.
  A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben... Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem is az emléke, a hiánya él bennünk. (Sok idő után ez úgy jelenik meg, hogy "Nem tudom, hogy ki, de hiányzik nagyon!".) És ezt a hiányt valamennyien felfedezhetjük a lelkünkben."...

 

Várakozás

Egy perc, egy óra.
Egy óra, egy nap.
Egy napszak, egy hét.
Egy nap, egy élet.

Óránként szívem rád gondol.
Naponként jutnak eszembe hibáim.
hetenként gyötör félelem, kétely.
Egy életen szenvedek nélküled.

Minden perc egy óra.
Minden óra túl sok perc.
Minden szenvedésem végtelen.
Így telnek a napjaim nélküled ...

ÁLMODTAM VELED...

Mint egy gyermek, úgy voltam karodban.
Megcsókoltad finoman a számat,
fölém hajoltál gyengéden, titokban
és megpusziltad a szempillámat.

Leheleted táncot járt hajamban…
szellőként bújócskázott csintalan,
s egy óvatlan, röpke pillanatban
pajkosan megbújt a nyakamban.

Míg egyik karod ölelve tartott itt,
másik magányos vándorként útra kelt,
bejárva testem rejtekútjait,
útján titokzatos zugokra lelt.

Úgy bújtam meg riadtan benned,
mint reszkető holdsugár az éjben,
mit látni alig, mégis elvakít,
ha begyűjti sugarát szemed
ezüstösen, sápadt-fehéren.

Körülvettél biztonságoddal engem,
s nem vágytam már tüzes szenvedélyre,
csak elrejtőzni a világ elől öledben,
csak átkarolni, és szeretni végre.

Érezni, hogy itt vagy… velem lehetsz,
tudni, hogy szeretsz, és a tiéd vagyok,
látni, ahogy szemeddel rám nevetsz
s szemed fényes csillagként rám ragyog.

Öleltél, mint, ki sosem szeretett mást,
reszkető szívvel és szerelmesen…
magadhoz olyan gyengéden karoltál,
míg csókjaiddal lezártad a szemem.

Megbújtam karodba, mint egy gyermek.
Te fölém hajoltál nagy titokban,
s míg csókoltad édesen a számat
én végtelenül boldog voltam.

/Rólad álmodtam az éjjel/

Rólad álmodtam az éjjel Nem számolva a veszéllyel Érzelmeim szerteszéjjel Randevúznak a reménnyel  Bárányfelhőket terelem Bújócskázol most is velem Benned lapul egyik felem Másik részem meg nem lelem  Huncut szemed rajtam nevet Vérző szívem mégis szeret Harmat cseppje könnyem lehet Boldoggá nap fénye tehet  Sugara lelkemig hatol Szív-pacsirtám neked dalol Úgy is rád talál valahol Álmaimért lelkem lakol  Fejem puha párnán hever Emléked még édes teher Vágyam színes koktélt kever Álom körém fátylat teker

Álomtündér

Leszáll a köd lassan szemedre,
a szobádba az álom lebeg be.
Lopakodva, mint a tolvaj,
tolakodva érkezik,
épp, hogy érint, biztatóan,
majd a csöndben távozik.
A szép álom tündér lánya
táncát vidám színekben járja,
csengő hangján szívedbe hatol
a dallam könnyed, lüktető varázsa.
Újraélednek a múlt csodái,
zengnek belé az álom falak,
kinyílnak a réten az emlékek virágai,
hogy többé el ne hervadjanak.

Amikor

Amikor lehunyod két barna szemed,
 Amikor párnádra hajtod fejed,
 Amikor gondod a holnapra hagyod,
 Amikor álmodsz - én veled vagyok.

 Amikor sírnál, de elfojtod könnyed,
 Amikor érzed ? a szavak is ölnek,
 Amikor a sötét elnyelne Téged,
 Amikor fény kell, én gyújtok Néked.

 Amikor könnyed patakként árad,
 Amikor örök vendég a bánat,
 Amikor felhők ülnek a szemedre,
 Amikor sírsz, mosolyogj szemembe.

 Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon!
 Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson!
 Amikor eljön a bánat érted,
 Amikor élni én hívlak Téged.

 Amikor szívedben felsírnak a vágyak,
 Amikor kérsz, és nem jön rá válasz,
 Amikor tőlem a szívemet kéred,
 Akkor tudd, én igazán szeretlek Téged.

Csak egyszer az életben

"Egy ilyen szép szerelem csak,
Egyszer adódik az életben,
Ha elfordulsz, megtagadsz,
Akkor is az egyetlen maradsz.
Nem kérek túl sokat csak,
Perceket és az édes mosolyodat.
Várlak...
Nem bánom mi volt, s van,
Csak bújnék hozzád,
Némán boldogan!"

Az első pillanattól kezdve

"Magunk ellen való vétek lenne elengedni egymás kezét.
Életünk szeretetét már semmi sem tépheti szét,
igaz, egymástól sokszor elsodor a könyörtelen cél,
de ha rád gondolok, szívembe a melegség mindég visszatér.

Nem számít már hol vagyok, merre, hol ébredek,
emlékeim közt, ha felbukkansz, azonnal rád ismerek,
Úgy, hogy az első pillanat összevillantotta a szemünket,
ahogy az első ölelésben összeforrasztotta a vágy a testünket...

Annyira együtt élünk. Szerelmünk még ma is úgy von egymásba,
ahogy az első édes találkozásban, énünk a csúcsot megtalálta.
Sokszor zavar, hogy nem tudom úgy elmondani neked,
mennyire szeretlek, mennyire együtt érzek veled,

Amikor a távolban eltöltött éjszakákban
szívet tépő csönd, vagy magányos harsogás van..
De bármilyen messze is vagy tőlem, ott vagyok veled-
szívemet érezze a szíved, mert a tiéd, mert szeret.

Szeret, mert szeretlek az első pillanattól kezdve,
amióta helyet készítettél szívemnek a szívedben,
amióta a szemem a szemedben csillagot látott,
azóta hordozom, védem veled.., ezt az édes boldogságot..."

Szívem vágya

"Én nem tudom miért,de nagyon fáj
Még sohasem éreztem ilyet, de most legbelül éget a magány,
A magány, mely eddig elkerült
Most mégis megtalált, s kínoz könyörtelenül.

Szívem vágya, hogy Veled legyek,
Hogy karodban élhessek,
Hogy érezzem mikor dobban meg a szíved,
S, hogy egymásért élve elmerüljünk az élet tengerében.

Hogy ott legyünk egymás mellett ha elfog a bánat,
Hogy megcsókold végre vágytól égő számat,
Hogy kezeddel letöröld könnyáztatta arcomat,
Ennyit kérek.... értsd meg nem adhatom fel soha!

Küzdeni fogok, nem adom fel,
Nem ez a vég, nem veszíthetlek el,
Szerelmem irántad tiszta s hű,
Az érzés mi bennem van, örök életű,
Nem adhatom fel pont most a harcot,
Mert akkor nem látom többé arcod..."

Vágyakozás

 

 

 

Szeretnék ellopni az évből egy napot
Csak érted, csak Neked és magamnak.
Szeretném érezni a tavasz illatát,
A nyári szellő símogatását,
Az ősz bágyadt sugarát,
A tél jeges fuvallatát
Egyetlen nappá duzzadt percben
Csak érted, csak Veled...

Szeretném érezni az arcod melegét,
Csak Veled lenni lélekben is egyetlen egyszer
Csak egyetlen nap.
Látni a mosolyodat mely csak nekem szól,
Azt érezni hogy csak engem ölelsz
Mindent kizárva, csak egyetlen egyszer,
Csak egyetlen nap.

Szeretném a napot, a holdat,.a csillagokat,
Csak érted lenni és önmagamnak.
Hátat fordítani a világnak, lerombolni a gátakat..
Szeretnék szeretni mint még soha,

Csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.
Most szeretném látni az arcodat, akkor tudnám
Te akarnád e csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.

 

Saját

Vágyom Rád!

Nem tudom, hogy hogyan mondhatnám el mennyire szeretlek  

Nem tudom, hogy mit tegyek, hogy el hidd és szeress engem  

Nincs rá szó, hogy mi vagy te nekem 

Nincs rá hang, hogy elmondjam, hogy szívemben még itt vagy velem  

   Szeretnék szellő lenni és simogatni az arcod 

Szeretnék esőcsepp lenni mi kopog az ablakodon

  Szeretnék vízcsepp lenni, hogy érezzem ajakad ízét 

Szeretnék szíved lenni, mi szerelmes beléd   

  Átutazni a várost újra érted, s várni a lelked 

S megfogni és soha nem elengedni a kezed 

S érezni hajad finom illatát és örökre veled maradni

  S egy halk sóhajt súgni a füledbe: szeretlek nagyon  

   S ölelni téged akkor is amikor nem vagy velem 

Ölelni oly nagyon, hogy a tested bele remeg 

S hallani azt, hogy értem mondasz szerelmes szavakat  

S tudni azt, hogy végre melletted érezhetem magamat!    

S most, hogy nem látlak a hangom is elhalkul 

S a lelkemben egy furcsa érzés mi ott lapul  

Érezni akarom tested minden porcikáját

  S érezni akarom lelked minden mozzanatát 

Mert érted érzem azt amit érzek 

S nem akarom azt, hogy még valaha is féljek!! 

Mert az utam feléd vezet és ha Te ott vársz rám 

Boldog leszek és nem félek többé már!

Hiányzik...

Hiányzik... Hiányoznak az együtt töltött percek, órák és napok, Hiányoznak az átölelős, hozzád bújós pillanatok. Hiányzik az érzés, mely eltölt, ha veled vagyok, Hiányzik a szempár, amely csak értem ragyog. Hiányoznak az esti filmezések, Hiányoznak az együtt átélt ébredések. Hiányzik a hangod, a csókod, az érintésed, Hiányoznak a végtelennek tűnő nevetések. Hiányoznak a tervek, melyeket közös jövőnkről szőttünk, Hiányzik a szerelem, mellyel felhők közé nőttünk. Hiányzik az álomvilág, amelybe mindig együtt szöktünk, Hiányzik, hogy nem kell a valóságba visszajönnünk. Hiányzik a vágy, mely érted tud égni, Hiányzik az idő, mikor még tudtam boldogan élni. Hiányzik, hogy nem kell semmitől sem félni, Hiányzik, hogy tudtunk egymásban, és egymásért élni...

Hosztafi Amanda

2008.11.28... a blog szerkeztése ekkor jött létre

Az első találkozás Veled

Az ünneplő ruháját öltötte fel a Nap,
és a Hold is fényesebben búcsúzott aznap
reggel, a csillagok is izgatottan hunyták
ki fényüket és türelmetlenül csak várták,
az angyalok bársonyujjaikkal fonalát
az időnek mikor, vajon mikor ragadják
már magukhoz!

És huncut-pajkos kacajuk felcsendülése
jelezte, hogy az első találkozás Veled
csakis gyönyörű lehet.

Melyben főszereplők mi voltunk, te s én, ketten,
ott, hol az idő tengelyén kívül rekedten
az angyalok oly lágyan súgták füleimbe:
fordulj meg, s nézd meg őt, tiéd lesz egy életre.

És te is megfordultál, majd magadhoz húztál és rabul ejtetted szívem örökre.